|
|
Autonómia a mozgásfejlesztésben
Manapság egyre több szó esik az autonóm személyiség
kialakításáról. Hadd közelítsek az általam megtapasztalt irányból e téma
megvilágításához.
Az autonómia az egyén önállóságát, felelősségteljes aktivitását,
kezdeményezőkészségét jelenti. Ez az aktív kezdeményezőkészség a
fejlődés rugója. Ha oktalanul sorozatosan korlátozzuk a kezdeményező,
leválni igyekvő gyermeket, különböző mértékű devianciák okozóivá válunk.
A felnőttként szorongó, döntésképtelen, vagy összeférhetetlen,
agresszív, esetleg magányos emberek többsége gyermekkorban szenvedte el
azokat a korlátozó nevelési hatásokat, melyek élete végéig befolyásolják
viselkedésüket. A gyermekkorban bontakozó önállósodási törekvések
gyakran véreznek el a „pedagógia oltárán”.
A leválás, azaz önállósodás az első akaratlagos mozgással kezdődik. A
gyermek minden kezdeti megismerési törekvése mozgással kapcsolatos,
ezért valamennyi új ismeretet mozgásához és teste érzékeléséhez kapcsol.
Az önálló mozgás gyakorlásával felismeri képességei mértékét, saját
mozgásának következményeit. Ez a kölcsönhatás a fejlődés első nagy
pillanataitól működésbe lép:
-
a mozgás indítja el a leválási folyamatot, az „éntudat”
alakulását
-
a mozgás során ismerkedik meg teste korlátaival,
kiterjedésével
-
a mozgások sikeressége táplálja az önbizalmat
-
az első önindította mozgás következtében
létrejött változás ébreszti a kompetencia érzését (P. Balogh
Katalin)
-
a mozgás indukálja a beszéd fejlődését (Delacato)
Belátható, hogy a mozgás a tudatosodás, az
öntudatra ébredés irányába hat, fontos kelléke az értelem
nyiladozásának.
A babák normál körülmények között segítség nélkül tanulnak meg
átfordulni, kúszni, mászni, nem utánoznak senkit, nincs követendő
mozgásmintájuk. Mégis tökéletes a mozgásuk, célirányos és sikeres.
Mi vezérli őket? Az egyszerű fizikai törvényszerűség. Ahhoz, hogy
egyensúlyban maradjanak, nem emelhetik egyszerre a jobb kezet és
lábat, különben eldőlnének. Egymás után felváltva és ellentétesen
emelgetik a végtagjaikat. Kizárólag saját tapasztalataik alapján
jutnak el a megoldáshoz. Ez az a szerencsés kor, amikor mi,
felnőttek nem tudunk buzgó magyarázatainkkal beleszólni
gyakorlatozásaikba. A nagy pillanat, az önálló járás semmivel sem
fontosabb a mozgás előző szakaszainál, ahol az egyensúly megtalálása
és megtartása a kardinális kérdés. Az egyensúlyozással járó egymásra
épülő nagymozgások (csúszás, kúszás, mászás, gurulás, járás, futás,
ugrás) begyakorlásával az idegrendszer beérése történik meg. (Delacato)
De vajon ezt a felnőttek is tudják? Adnak-e elég lehetőséget és
teret a mozgással érzékelhető megtapasztalásra? Lehet-e a babáknak
szabadon kúszni-mászni a lakásban, a játszótéren? Adunk-e
lehetőséget az eredendő mozgásvágynak?
Mi óvodapedagógusok minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy
kielégítsük ezt a mozgásvágyat, de először alaposan megnyirbáljuk
azt. Megmagyarázunk és megtanítunk minden mozdulatot, de főleg az
eszközök használatát. Azt gondoljuk, apróságaink már értenek a
szóból és folyamatos instrukciókat adunk, ahelyett, hogy hagynánk
őket próbálkozni! Ez jelentené számukra a kompetencia megérzését, az
önállóság kezdetét. Középső csoportos testnevelés foglalkozáson
vagyunk. Tornyok közti résen bújnak át a gyerekek. Láthatóan
teljesen leköti figyelmüket az attrakció. Többségük már tisztában
van a vállszélesség problematikájával, oldalra fordulva araszolnak
át az akadályon. De ki ez a legényke, aki hitetlenkedve két vállát
továbbra is behajtogatva, szemből próbál benyomakodni a résen? Ő az,
aki még információhézag címén újra és újra próbálkozik a saját
elképzelései szerint támpontokat gyűjteni teste kiterjedéseiről.
Mozgása révén kialakítja testéről alkotott elképzeléseit,
testtérképét. Mindezt anélkül teheti, hogy bárki rászólna: fiam, ezt
nem így kell! A hibák javítása, a magyarázás csak elvenné a jókedvű
lendületet.
„A mozgásinformációkból összeálló testtudat az énfogalom hordozója
„(P. Balogh K.)
A testtudat erősödését segíti az irányok változatos bemozgása:
kanyarodó sávokban haladunk előre, oldalra, hátra. Három dologra is
figyelni kell egyszerre: a papírtégla bottal történő irányítására,
az irány tartására és váltására. Sokadik körforgalma ez a
gyerekeknek, mégis az elmélyült odafigyelés, igyekezet látszik
rajtuk. Élvezik a próbálkozás korlátlan lehetőségét. Nincs megszabva
a sebesség, a gyors lehet még gyorsabb, nem kell egymás mögött
haladni, a lassabban mozgó sem érzi kínban magát a háta mögött
feltorlódott társai miatt.
Ennyi feladat közepette a nagyobbak arra is tudnak figyelni, hogy
társaikat kikerülve elegendő helyet keressenek a mozgásukhoz. Ez egy
igen fontos momentum az egyén és a csoport érdekeinek egyeztetésében
Az egyeztetés a gyermekek hatáskörében történik. Mindenki a saját
helyzetéről dönthet betartva a csoport érdekeit is.
Íme egy önérvényesítő technika a módszertanban, ami egyben a
felelősségteljes döntés képességét gyakoroltatja az autonóm
személyiség kialakításához.
Köztudott, hogy a hiperaktív gyerekek képtelenek mozgásukat
szabályozni. Leverik a poharat, kiöntik a vizet, feldöntik a várat.
Ezek a gyerekek hatalmas lendülettel megindítják a mozdulataikat,
azonban megállítani nem tudják, mert hiányzik a megállító, azaz a
gátló vezérlés. (Ayres) Ennek gyakorlására kiváló a szivacsfal:
nekiszaladni, és becsapódni a szivacsba. A fal megtanít a
megállásra.
A gyerekek a tudósokat is képesek olykor túlszárnyalni.
Füles labdával játszunk. Az 5 éves Tamás darabideig velünk tart,
majd sokkal érdekesebbnek találja a bordásfalra rögzített hevedert.
A labdán ugrálni, közben előre haladni, ez számára túl bonyolult.
Sokkal inkább neki való leugrani a bordásfalról derekán a
„hegymászószereléssel”. Mondhatni, felfedezte a maga „szivacsfalát”:
leugrásnál becsapódik a szivacsba. Sőt, túltesz Ayres-en.
Továbbhaladva kifeszíti a derekára rögzített kötelet. Tökéletes
elmélyültséggel gyakorolja a gátló mozdulatokat, ami a labdán
biztosan nem sikerülne. Tehát Tamás saját képességeinek ismeretében
döntött arról, ráadásul teljesen indokoltan, mi az, amit szívesebben
felvállal. A döntés a felelősségvállalás nélkülözhetetlen
velejárója. Ki is tart a foglalkozás végéig a választott mozgásnál.
Ilyen esetekben döbbenek rá, mennyire nem a saját életüket élik
gyermekeink. Vajon hányszor dönthetnek arról, mit tennének
szívesebben, vannak-e felkínált alternatívák a választáshoz?
Egyre szimpatikusabb az a megoldás, amikor a szenzomotoros érés
érdekében tudatosan kikészített eszközök között szabadon
választhatnak a gyermekek, kombinálhatnak és kísérletezhetnek az
eszközökkel, a mozgássorokkal, kiélhetik kreativitásukat. Ez lenne
életkori sajátosságaiknak egyik legfontosabb megnyilvánulása.
Adjuk meg a gyermek számára azt a nagyszerű érzést, hogy maguk
találhatják ki a megoldásokat. Mi pedig őszinte örömmel üdvözöljük
próbálkozásaikat. A feltétel nélküli bizalom a magabiztosság
kialakításához szükséges. Ez a szemléletmód jelenti a mozgásban a
szabadságot, a személyi fejlődésben az önállóság, az autonómia
erősödését.
Tótszöllősy Tünde
a Mozgásfejlesztő Program vezetője
közoktatási szakértő
|
