|
|
Beszédfejlődés - a környezet függvénye
A beszéd egy kifejező mozgás, melynek elsajátítása kisgyermekkorban
történik. A körülmények határozzák meg az emberi fejlődést, így a beszéd
fejlődését is. A beszéd sajátosan emberi készség, ezért ha életének első
szakaszában a gyermek nem megfelelő anyai gondoskodásban, foglalkozásban
részesül, ha nincs állandó kapcsolata egy felnőtt személlyel, akkor
fejlődésének nincs meg az érzelmi mozgatója.
 A beszédtanulás utánzáson alapul, ehhez elengedhetetlen a gyermek jó
utánzási készsége, de legfőképpen az utánzandó minta, tehát a környezet
állandó, megfelelő beszéde. A normális beszédfejlődés fontos lépcsője az
első életév végén a megnevezési funkciók kialakulása, családban
nevelkedő gyermek már 11-16 hónapos korában szavakat mond. Ezt segíti
elő a környezetében élő minden személy, aki beszél hozzá és akihez
"beszélhet". Ha a környezet nem fordít elég figyelmet a gyermekre, ha
nem beszél hozzá, akkor a megnevezési funkció késve, hibásan alakul ki.
Vizsgálatok bizonyítják, hogy az intézetben nevelkedő gyermekek egyéni
foglalkozás hiányában éltek, csak kétéves kor körül mondják ki az első
szavakat, ez az anyával való szoros kapcsolat hiányában gyökerezik.
A beszéd
már kisgyermekkorban is a közlés eszköze, ami a játék kiegészítője, de a
szükségletek kifejezésére és a felnőttekkel való kapcsolatteremtésre is
alkalmas. A kétéves kor körül jelentkező megszólításos
kapcsolatfelvétel, de a hároméves korban kezdődő "miért-korszak" is az
állandó kapcsolatfenntartást szolgálja.
Az állandó kapcsolat adja meg a gyermeknek az érzelmi
biztonságot, az egyéni kapcsolat hiánya azonban beszédfejlődési késést,
beszédbeni elszegényedést okoz. A bizalom, az állandó figyelem és
megerősítés, a személyekben és tárgyakban mutatkozó állandóság mind
hozzájárulnak az ismeretek feldolgozásához. Az anyai kapcsolat
megszakadása, az anyai gondoskodás nem megfelelő volta, az otthon
bizonytalansága, a környezetben jelentkező traumák a beszédfejlődés
korai szakaszában is éreztetik hatásukat. Néhány érdekes példa: a
kórházban lévő újszülöttek többet és tartósabban sírnak, mint az otthon
lévők; a családban élő csecsemők hangképzése gazdagabb és színesebb,
mint az intézetben élőké; az intézetben nevelkedő gyermekek
beszédkészsége minden területen elmaradottabb. Bár a családi környezet
az a közeg, amely a gyermeknek a legkedvezőbb feltételeket adja a
szellemi, testi, érzelmi fejlődéshez, mégis számolnunk kell a környezet
változatai adta fejlődési különbségekkel. Ezek a környezeti ártalmak
széles skálát mutatnak, a szülők válásától kezdve az érzelmi
elhanyagoltságon keresztül a túlzott szülői elvárásokig.
Azok a gyermekek, akik nem kapnak megfelelő családi
szeretetjeleket, elveszítik a külvilág iránti érzéküket,
beszédfejlődésükben elmaradnak, s ezáltal értelmi képességeik fejlődése
is zavart mutat. Fontos, hogy a gyermek a család minden tagja részéről
érezze a teljes figyelmet és elfogadást s ennek nem csak szavakban kell
kifejezésre jutnia. A gyermek már a beszédtanulás kezdeti fokán is érzi,
érti a hanghordozást, hangszínt, beszédritmust, a beszéd érzelmi
töltését, tehát a konkrét szavak értése előtt már észleli az ösztönös
megnyilatkozásokat. Törekednünk kell arra, hogy a legkiegyensúlyozottabb
és legmegfelelőbb háttért biztosítsuk gyermekünknek és ezáltal
beszédfejlődésének is.
Róth, M.
|
)