|
"Elviselhetetlen" gyerekek
A becslések szerint a gyerekek mintegy 16-20 százaléka valamilyen
mértékű tanulási nehézséggel, magatartási zavarral küzd hazánkban.
Szinte minden iskolai osztályban föllelhető egy-két ilyen, a többiektől
eltérően viselkedő tanuló, akivel nem mindig tud mit kezdeni az átlaghoz
szokott pedagógus. S körülbelül 300-400 ezer család életét teszi naponta
próbára a „nehezen nevelhető” gyermek, kinek jövője függ attól, hogy
időben fölfedezik-e problémáját.
A hazai adatok egyáltalán
nem a magyar iskolarendszer viszonyait jellemzik, nem tipikusan itteni
helyzetre, állapotra vonatkoznak, világjelenségről van szó. Az
orvostudomány fejlődésével egyre több koraszülöttet, szülési sérültet
(oxigénhiánnyal születő babát) tudnak megmenteni az életnek, csökkenő a
csecsemőhalálozás (10 ezrelék alatti).Ennek viszont ára van. Világszerte
növekszik az idegrendszeri károsodással születettek száma. Bizonyos
tünetek (mozgás-, izomtónus-eloszlási zavar) már korán felismerhetők és
6 hónapos kor alatt korrigálhatók (a módszert habilitálásnak hívják).
Számos jel
azonban csak az óvodás-, iskoláskorban válik nyilvánvalóvá. Ezek a
gyerekek nem tudnak figyelni, sokszor súlyos figyelemzavarral
küszködnek. Túlmozgékonyak (hiperaktívak, ami nem tévesztendő össze a
kicsiknél életkori sajátosságból adódó „mozgáséhséggel”), vagy éppen
túlzottan csendesek, gátlásosak, lelassultak. Mozgásuk összerendezetlen,
kommunikációs és gyakran beilleszkedési zavaraik vannak. Némelyiküknek
gondot jelent az olvasás, írás, számolás (diszlexia, disgraphia,
dyscalculia) vagy a tiszta beszéd. Ezáltal iskolai teljesítményük jóval
alacsonyabb, mint ahogy az értelmi képességük alapján elvárható volna.
Ha
minderre nem figyel föl a felnőtt környezet, akkor a problémák
halmozódnak. A gyermek kallódik az iskolában, egyre jobban undorodik a
tanulástól. Sorozatos kudarcok érik társai között, és a meg nem
értettség miatt otthon is, ahol (jelen)léte állandó feszültségforrás
lehet a családban. Nem találja helyét, sehova sem tud beilleszkedni.
„Egészségtelenül” fejlődő személyisége - súlyos esetben - szélsőséges
cselekedetek, deviáns magatartásformák felé sodorhatja (drog, alkohol,
öngyilkosság, szekta, sátánizmus, bűnözés).
Az imént
csak vázlatosan ismertetett jelenségekről mára már alapos és részletes
szakmai tapasztalat halmozódott fel. Egyre több a tanulási, magatartási
zavar megelőzésével, korrigálásával foglalkozó módszer, szakember,
szervezet s a jogszabályok is (közoktatási, gyermekvédelmi törvény)
„felfigyeltek” erre a nagyon sérülékeny és veszélyeztetett
gyermekcsoportra. Kiindulási alap tehát van az eddiginél komolyabb és
összehangoltabb „orvoslásra”, bár a körülmények és a lehetőségek még
korántsem ideálisak. A megelőzés sokszereplős feladat, és már a gyermek
megszületése előtt el kellene kezdődnie.
A
babavárásra felkészítés első segítségadói az optimális családtervezési
központok, melyek száma az idén 60-ra gyarapodott. A várandósság ideje
alatt a jövendő anyukának egy olyan „védőburokban” kellene élnie, mely
leginkább kedvez a méhében fejlődő magzat testi-lelki jóllétének. Ennek
a védő-óvó légkörnek a megteremtésében sokat tehet a közvetlen környezet
(mindenekelőtt a férj támogatása), de mindazok, akik erősíthetik a
kismama önbizalmát, eloszlathatják félelmeit, szorongásait. Így a
szereplők között lehet a lelkész, a pszichológus, a kozmetikus, a
dietetikus, de legfőképpen a védőnő, a gyógytornász, a terhesgondozó,
világra segítő csoport. Manapság már terjedőben a bababarát szülés, hogy
ne egy gépi szemléletű kórházban élje át az élet fontos pillanatait anya
és gyermeke. Az említettek együttesen jelentősen befolyásolhatják a
későbbi történéseket.
Az
egészségügy szerepe-felelőssége továbbra is fontos. A gyermekorvosé, aki
észlelheti a jelentkező zavarokat, s adott esetben gondoskodik a
figyelem megnövelésében, az impulzitás, valamint a hiperaktivitás
csökkentésében hatásosnak bizonyuló gyógyszerezésről (serkentőszerek,
antidepresszánsok, túlfeszítettségcsökkentők). Jelentős szerep,
felelősség jut a szociális védőnőnek is, aki mintegy összekötő kapocs az
otthon és az óvoda, iskola között, s mint ilyen, „érzékennyé” teheti a
szülőt és a pedagógust, e két főszereplőt, akik leginkább szembesülnek a
gyermek problémájával.
A szülő
ismerheti legjobban gyerekét, mégsem mindig ismeri fel másságát, s ez
idővel a család széthullásához is vezethet, így szociális gondokkal
tetéződhet a baj. Az apák kevésbé tudják elfogadni, vállalni
ellentmondásosan viselkedő csemetéjüket, bár mindkét szülővel
előfordulhat, hogy képtelen „megbirkózni” az egyre kezelhetetlenebb
kölyökkel, tehetetlenségében vagy elfordul tőle, vagy magát vádolja, az
iskolát hibáztatja. A pedagógus pedig sokszor a szülői nevelés hiányára
hivatkozik. Nagyban e két főszereplőn múlik, hogy kiderítik-e a másság
okát, megértik-e a gyerek viselkedését és a maguk tiszte szerint
megtesznek-e mindent a kiegyensúlyozottabb fejlődéshez.
A javulást
segítő módszerek közül megemlíthető a családterápia, ahol nevelési
tippeket kaphatnak az érintettek az elfogadó, szeretetteljes, ugyanakkor
határozott, következetes otthoni környezet kialakításához. A Gondon-féle
„szülői eredményesség tanulása” tanfolyam útmutatót ad a problémák
okának kiderítéséhez és megoldásához, a konfliktushelyzetek
feloldásához, a gyermek értékrendjének befolyásolásához. Az
Ayres-terápiával speciális mozgással, a középfülben lévő
labirintusrendszer izgalomba hozásával (hintázás, pörgés, forgás) lehet
hatni az idegrendszerre. Erre épül a hidroterápiás-rehabilitációs-
gimnasztikával történő gyógyúszás, amely a víz felhajtóerejének
kihasználásával mozgáskoordináció-, koncentráció-, testtartásjavító és
idegközpont-serkentő. Szakorvosi, háziorvosi beutalóval csoportos
formában térítésmentesen igénybe vehető.
A
szakemberek véleménye megoszlik abban, hogy „normál” iskolába vagy
fejlesztő osztályba járjon, esetleg a már néhány helyen létező,
speciális alapítványi oktatóhelyen tanuljon a „más” gyerek. Tény, hogy
mindegyikre szükség van, hisz a tanulók sem egyformák; mivel azonban
legtöbbjük a hagyományos iskolarendszerhez juthat hozzá, azt kellene
olyanná formálni, hogy helyük legyen ott a tanulási, magatartási,
beilleszkedési zavarokkal küszködőknek is. Ez a pedagógusoktól nagyobb
szakmai felkészültséget és áldozatvállalást követel (differenciált
foglalkoztatás), aminek feltételeit meg kellene teremteni. Szükséges,
hogy legyen az iskolában a gyereket és a szülőt jól ismerő szakember,
aki folyamatosan követi a fejlesztés folyamatát. Az önkormányzati
iskolák számára viszont gyakran megfizethetetlen az iskolapszichológus,
a fejlesztőpedagógus, a logopédus. Némi támaszt nyújthatnak a
pályázatok.
A
művelődési és a népjóléti tárca a jövőben minőségileg „megméreti” az
iskolai programokat, s amelyeket hasznosnak talál, azok nagyobb eséllyel
indulhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek egészségjavító pályázatán.
Tóth Andrea

|