|
|
A mozgás nagy hatalom az értelmi képességek fejlesztésében
A gyermek igen kíváncsi a környező világra. Látni,
hallani, érezni, megfogni akarja mindazt, ami elé tárul. Igazán
megérezni akkor tudja, ha a saját tapasztalatai, élményei sokrétűek,
hosszas és többféle megközelítésűek, azaz gyakorolhatók, kipróbálhatók.
Mivel a gyermek észlelése gyakran felületes, az apró eltérések nem
mindig fontosak számára.
Olyan szituációkat kell létrehoznunk, ahol a részletek megtapasztalása
is fontossá válik. Egy korlát lehet bármilyen magasságú mindaddig, amíg
csak kerülgetni kell. Abban a pillanatban, hogy átbújásra, vagy
átugrásra használjuk, fontossá válik a magassága is.
A teljes test erőkifejtésére, a törzs-, ill. a lábizmok erejére, a szem
magasságbecslő funkciójára és az egyensúly megtartásának képességére
együttesen van szükség. Így válik nem csupán láthatóvá, de érezhetővé is
a magasság.
Ezekkel az érezhető információkkal, amelyek a test különböző
területeiről érkeznek, tanul tájékozódni a gyermek. Még pontosabban az
agyat trenírozza a testéből és a külvilágból érkező érzékletek
feldolgozására, összehangolására. Ez a tudás valamennyi további
ismeretszerzés alapja.
Leegyszerűsítve: itt az identitástudat erősödik a test akaratlagos
irányításának elsajátításával, később az önbizalom izmosodik a tudat- és
gondolkodásirányítás képessége által.
Összegezve: 3- 6 éves korban mozgással hozhatók működésbe az
érzékleteket feldolgozó agyi központok.
Tehát ebben a korban a leghatékonyabb tanulási forma a mozgás!
Minden egyéb tevékenységgel igyekezhetünk kiegészíteni ezt, de pótolni
nem tudjuk.
A mozgással együtt járó érzetek megtapasztalására számtalan lehetőség
nyílik a szabadidős tevékenységek alkalmával. Hogy milyenek legyenek
ezek a lehetőségek? Mik azok a mozgásformák, amikre alapvetően szüksége
van a gyerekeknek?
Hintázással is sokra viheti!
„Ha a funkciót megkövetelik, az agy kidolgozza a
megfelelő válaszreakciót.”
Kephart (1968) gondolataiból kölcsönözve így lehetne összefoglalni a
mozgásfejlődés lényegét.
A mindennapok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy amikor a baba
járni tanul, addig gyakorolja, amíg az ismételgetés során kifinomodik a
végrehajtás módja az első mozdulattól az utolsóig.
A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés
(mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges
fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több
mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is,
az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.
Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl
lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon,
elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok
zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben
különböző okokból bekövetkezett lemaradást.
Az ilyen gyerekeknek a normálistól eltérően lényegesen nagyobb szükségük
van az állandó „próbálkozásra”, hogy a megfelelő válaszreakció
kialakulhasson. „Ügyetlenségük” miatt folytonos tiltásokba ütköznek, ami
fokozza lemaradásukat.
"Ne fuss, mert elesel!" - hallani a szülői intést, pedig ezzel a
fejlődés esélyétől fosztják meg csemetéjüket!
„A gátlás nem az ingerek megvonásából, hanem azok gyakori, normális
lefutásából alakulnak”.(Ayres)
A gátló folyamatok hiánya miatt sok futni tanuló gyereknél a
lendületvétel után elmarad a lefékezés. Ha egy-egy gyermek esetében
felfigyelünk hasonló jelenségre, próbáljuk inkább a mozgás lefutását
segíteni. Nagy jelentőségű e gyerekek számára, ha megéreztetjük velük,
hogyan is lehet megállítani a mozgásukat.(pl. ölbe véve őket pörgünk
velük majd lassítva megállunk; kezét, lábát fogva pörgünk, majd lassítva
megállunk) Megelőzhető a korai szakaszban a probléma kialakulása,
különösen lusta babák esetében, ha sokat lehet ölben és a felnőtt
mozgását, ringatását érezheti. Régen általánosan ismert volt a bölcső,
nagyobbaknak gyakori játéka volt a hintaló. Kár volt ezeket
elfelejtenünk, mert ezt a funkciót a mai játékeszközök nem
gyakoroltatják. Fedezzük fel újra a régen bevált eszközöket!
A megállás - újralendülés mozzanatát kiválóan stimulálja a hinta. A
gravitáció törvénye következtében fellendülés után mindig lefékez, majd
újra indul. Ezt a mozgássort a hintán ülve megérzi a gyermek (izom-,
térérzék- és testhelyzet érzékelés - P. dr. Balogh Katalin fejlesztő
programjából) és lassan alkalmazni is képessé válik.
Biztonságos az a hinta, amelynél az ülőke nem merev anyagból készül, ami
a legtöbb balesetet okozná, hanem puha és alakulni tud a gyerek
méreteihez. Az igazán jó hinta egy szál kötél, ami előre-hátra engedi
billegni a gyermeket. A kevésbé gyakorlottak számára egy szélesebb
hevederrel egészülhet ki a kötél közepe, ebbe bele lehet hasalni is,
amely testhelyzet lényegesen barátságosabb egy kisebb gyerek számára és
egészségesebb is, ha a tartóizmok tehermentesítését vesszük alapul.
Előnye továbbá, hogy a kicsik is bármikor ki-be tudnak szállni segítség
nélkül, és mert a lábuk le-leér, meg is tudják lökni magukat. A fejlődés
a test állandó egyensúlykereséséből adódik, ami meghatározott izmok
feszítéséből és egyazon időben más izmok lazításából áll. Ebben a
folyamatban az egyre kisebb izomcsoportok koordinálását érhetjük tetten.
Tovább figyelhető ez a folyamat a kötélen lengések során is. A hintázó
mozdulat nem csupán oda-vissza történik, hanem a tér minden irányába
kiterjedhet, akár körkörös alakban is. Itt már nagyon komoly szerepe van
a testsúlyáthelyezésnek, az egyensúlyozásnak. Ugyanez a szerepe Ayres
terápiájában a körkörösen billegő szereknek, kötélhágcsóknak,
egylefüggesztésű hintáknak. Kötélen kapaszkodva kevés ideig képes
tartani teljes testsúlyát a 3-5 éves gyermek. Segítséget jelent a kötél
végére kötött csomó. Erre talpát, térdét kulcsolva mentesül a kar a
teljes terheléstől. Ha célja is van a kötélen lendülésnek egy mászófal,
kötélháló, különböző magasságú kapaszkodók vagy másik kötél, ill.
kötélsorra való átfogás lehetőségével (lásd a Fito System szabadtéri
komplexumait) azonnal működésbe lép a szem-kéz, szem-láb koordináció, a
tértávolság-, és mélység észlelés. A térészlelést a legtöbb játszótéri
eszköz azáltal serkenti, hogy a megszokott magassági szint fölé emeli a
gyermeket. Itt tovább bővülnek a lehetőségek a különböző állású síkok
mozgásos összekötésével.
Az említett eszközök rendszeres alkalmazása a test teljes koordinációs
összehangolódását, a biztos egyensúlyozás képességét eredményezi. Ennek
következtében alakulnak ki a precízebb izommozgások, azaz a
finommotorika. A finommozgás kifejlődése pedig az írástanulás egyik
elengedhetetlen feltétele. Ebből a logikai sorból visszafelé haladva is
világossá válik, hogy a finommotoros képességeket az egyensúlyozó
folyamatok előzik meg. Ha tehát egy nebuló íráskészségében lemaradás
tapasztalható, nem a sorminták gyártásával segítünk, hanem a hiány
előzményeit, az egyensúlyozó készség mozzanatait tekintjük át.
Legyen tehát jelszavunk” Vissza a hintát, a lengő, mozgó, billenő
szereket minél több és minél változatosabb formában!”
Tótszöllősyné Varga Tünde
szaktanácsadó
|
