|
|
A diszlexia meghatározása
A diszlexia a tanulási zavarok gyakori megjelenési formája, az olvasás
terén mutatott megkésett, rendellenes fejlődés. Kialakulásában szerepet
játszanak az egyén idegrendszerének fejlődési és működési sajátosságai
és környezeti feltételek, így az egyént körülvevő és fejlődésében
szerepet játszó kulturális és oktatási tényezők.
A tanulási nehézségek mint kategória, viszonylag új keletű. A "learning
disability", (tanulási képtelenség, nehézség, zavar) kifejezést Samuel
Kirk használta először (Kirk & Bateman, 1962), és egy konferencián, ahol
agysérülésekkel és a percepció terén problémákkal küzdő gyerekekkel
foglalkozó szakemberek találkoztak a közös problémák megvitatására, vált
általánosan elfogadottá (Kirk & Becker, 1963).
A jelenség leírása azonban visszanyúlik a múlt századba. Morgan 1896-ban
számolt be egy brit orvosi folyóiratban annak a 14 éves fiúnak az
esetéről, akinek normális intelligenciája és a normális oktatási
körülmények ellenére komoly nehézséget jelentett az olvasás. Hinshelwood
(1895) "szóvakságnak" nevezte ezt a rendellenességet, és a bal agyi
féltekében keletkezett neurológiai elváltozásoknak tulajdonította az
akkoriban megjelent, balféltekei sérülések során olvasási készségüket
vesztett betegekről szóló tanulmányokra alapozva elméletét.
Manapság diszlexiának, vagy specifikus olvasási nehézségnek nevezi a
tünetet a szakirodalom. Ha ismert agyi sérülés okozza, szerzett (acquired)
diszlexiaként azonosítják, szemben azzal az esettel, amikor neurológiai
elváltozásoknak nincs nyoma, és az egyén valószínűleg kisebb,
meghatározhatatlan idegrendszeri abnormalitással született, amely
olvasási zavarokat okoz. Ebben az esetben fejlődési (developmental)
diszlexia az elnevezés (Chase & Tallal, 1992).
A tanulási zavarok közül a diszlexia kapta a legnagyobb figyelmet, talán
mert a legszembetűnőbb ellentmondást hordozza. A legtöbb tanulmány,
vizsgálati eredmény az olvasási problémák témában született.
Számos szakember, számos területen foglalkozik a tanulási zavarokkal, az
integráció csak igen lassan alakul. A helyzetre jellemző a kifejezések
sokfélesége és bizonytalansága. Az olvasási zavarok területén, bár a
diszlexia szó vált uralkodóvá, használatos a legaszténia mellett az
olvasásgyengeség meghatározás is. A tanulási zavaroknak szinonimájaként
használatosak a tanulási nehézségek és tanulási rendellenességek
kifejezések.
A fogalom bizonytalanságát mutatja, hogy Ysseldyke, Thurlow, Wesson,
Algozzine, és Deno (1983) a tanulási zavaroknak több mint negyven
meghatározását gyűjtötték össze egy tanulmányukban. Komoly gondot okoz a
szakértőknek a mind eredetében, mind tüneti megjelenésében sokféle
jelenség pontos definíciójának kialakítása. A számos kutatási eredmény
ellenére Kirk-ék első leírása óta nem sokat változott a tanulási zavarok
definíciója. A sok meghatározás amely azóta született lényegesen újat
nem hozott ahhoz képest, amelyet akkor kialakítottak.
Kirk & Bateman, (1962) meghatározásában a tanulási zavar "olyan
elmaradás, rendellenesség vagy megkésett fejlődés a beszéd, olvasási,
írási, számolási folyamatokban vagy más iskolai tantárgyakban, amelyet
lehetséges agyi diszfunkció és/vagy emocionális vagy viselkedési zavar
által okozott pszichológiai hátrány eredményez. Nem értelmi
fogyatékosság, érzékszervi hiányosság vagy kulturális, oktatási tényezők
okozzák." A meghatározás hangsúlyozza a tanulási zavarnak az iskolával
kapcsolatos viselkedésben való megjelenését és sérült pszichológiai
folyamatokkal való kapcsolatát. Ez a leírás lényegében minden további
definíció alapja maradt.
Az Amerika Pszichológiai Társaság (APA) által kiadott DSM-IV (1994)
tanulási rendellenességekről szóló fejezete tartalmazza az olvasási,
számolási, írásbeli kifejezés és másképpen meg nem különböztetett
tanulási zavarokat. Ez utóbbi a mozgás koordinációs és beszédbeli,
kommunikációs zavarokat írja le.
A "DSM IV diagnosztikai kritériuma" (1997) szerint az olvasási zavar
akkor diagnosztizálható, ha az olvasási teljesítmény az olvasás
pontosságát vagy a megértést egyénileg, sztenderdizált tesztekkel
vizsgálva, lényegesen alatta marad a személy biológiai kora, mért
intelligenciája vagy a kor szerinti képzettség alapján elvárhatónál, és
a zavar jelentősen kihat az iskolai teljesítményre vagy az olvasási
jártasságot kívánó mindennapi élettevékenységekre.
A British Psychological Society (BPS, 1999) a diszlexiát a
következőképpen határozta meg:
"A diszlexia bizonyított, ha a szavak pontos és folyamatos olvasása
és/vagy a helyesírás nem megfelelően, vagy csak igen nagy nehézségek
árán fejlődik."
Ez a széles értelmezés, hasonlóan az egyéb tüneti szintű
meghatározásokhoz, kevés segítséget nyújt a többnyelvű egyének
vizsgálatához. A diszlexia ugyanis a nyelvi nehézségek többféle
kombinációja által kialakulhat, a fonológiai rész-egész képzése,
valamint a hallási és látási rendszerek szintjén, de a szótalálás és a
feldolgozás sebességének zavara is hozzájárulhat az olvasászavar
kialakulásához. Mindezen képességek illetve ezek hiánya a többnyelvű
egyének esetében differenciáltan azonosítandó, a vizsgálatokban és a
diagnózisban a többnyelvűség, mint meghatározó tényező kell, hogy
szerepeljen.
Gyarmathy Éva
Ian Smythe
|
